Azt a félegyházi, kaporszakállú rézangyalát, hogy szólózna egyet a szőrös trombitán!

Azt a félegyházi, kaporszakállú rézangyalát, hogy csoszná teherbe egy taliga aprómajom a halálfasza árnyékában!

Azt a határbocos kalózkurva öreganyját, aki szigonnyal eszi a mácsikot, hogy nőjön basszusgitár a mellyibe, oszt a fekete rák pengesse!

Azt a tiszaparti sétány legmagasabb fűzfájának kopasz tetejében füttyögő kékpatinás rézkomplex úrangyalát az árok szélén föl s alá sétálva dolgozó édes jó anyjának,hogy az öregördög cifrázza ki a pöcsét csalánnal!

Az öregördög huncut karibütykös, kócos faszát húzza bele, hogy állna kukac a talpába!

Azt a rongybatekert hónaljmankóját,hogy a kaporszakállú, oltáron kerékpározó, rézzel kivert, bikkfabütykös faszú szenthabakukk húzná belé!

Az énekes koldusnak azt a hónaljmankós, méteres, kékeres, kóchengeres, rongyokba tekert, kacskaringós faszát, azt az agyába főtengelynek,hogy legyen száz gyűrűje, de ujja egy se!

Azt a kurváknak az igenkurva, megrökönyödött, bolhamarta, kutyarágta, tripperes, véreres, esperes, halvány ámde gyönyörű, csutoraszerű, lelógó, rohadó, görcsberándult csöffedményét, hogy az öregördög cifrázza ki a pöcsét csalánnal!