VADÁSZATI TÁJÉKOZTATÓ PUNAVADÁSZAT
A puna apró, szőrös kis állat. Mivel igen elterjedt, vadászok ezrei leselkednek rá!!!
1. A tárgyban említett vad, a puna minden veszélyessége mellett kedves és
becses állatka. Megkülönböztetünk vadász által hajszolt házipunát, és a
bárki által szabadon vadászható vadpunát!!
2. Mindkét puna forró égöv alatt, dombos, szakadékos helyen él. Fiatal
korában egy kis forrás tövében lapul. és egyáltalán nem aktív. Később
azonban bozót nő körülötte, ami jelzi aktivizálódását és vadászatra éretté
válását!! A puna kifejlődési ideje 14-18 év. vadászni csak ezután szabad rá,
amit azonban akkor már el is vár!!
3. Az érett puna az elhanyagolást nehezen tűri, ilyenkor gyakran megvadul,
az első vadász elé odaveti magát, ami a házipuna esetén a tulajdonosra
vadászberkekben rossz fényt vet!
4. Szőrméje különböző színű lehet : világos vagy sötét, szőke, barna,
fekete, esetleg vörös, ritkább vagy sűrűbb. Sőt egyes példányok különböző
módon nyírják is!! Általában a fekete puna a legvérmesebb!
5. Az idős vadak prémje hullik, esztétikai és egyben vadászati értékük
erősen csökken, ezért nemegyszer ők maguk próbálják kétségbeesetten fegyver
elé vetni magukat. VIGYÁZAT!! A magát önként fegyverünk elé vető punát,
különösen saját házipunánkat mindig lőjük meg, mert könnyen bosszúállóvá
válhat!
6. A kifejlett, ápolt punának sajátságos, a legtöbb vadász által kedvelt
illata van. Ha a vadász megérzi, fegyverét azonnal lövésre alkalmas
állapotba hozza és haladéktalanul megkezdi a vadászatot.
7. A kifejlett punák időnként vért köpnek, ilyenkor vadászati tilalom van rájuk !!
8. A punára szegény és gazdag vadász egyforma hévvel vadászik. A szegények
anyagi helyzetüknél fogva gyakran csak házipunát tartanak. Akiknek arra sem
telik, azok alkalomadtán külön erre a célra berendezett punalövöldébe járnak.
9. Hozzáértő, gyakorlott vadászok szerint a legélvezetesebb a vadpuna és a
más tulajdonában lévő házipuna szabad területen történő
becserkészése,vadászata és végül meglövése.
10. Vadászberkekben különösen sokra tartják a fiatal, de már kifejlett
példány első meglövését. Az ilyen vad ritkaságából,
tapasztalatlanságából, valamint őrzéséből adódó becserkészési nehézségei miatt.
11. Nagy vadászok állítása szerint nincs két egyforma puna a világon.
Némelyik a hosszú becserkészést, hajtást szereti. Van amelyikre csak nagy
fegyverrel érdemes menni, és van amelyik a mozgékony gyorstüzelőket
szereti.
12. A szakirodalomban feljegyeztek eseteket olyan punákról, amelyiktől
hosszabb ideig megvonták a megfelelő mennyiségű húst, azaz nem vadásztak rá.
Az ilyen állatok kényszerből rendszerint valamilyen műfegyverrel próbálták
meglőni magukat.
13. A punavadászat ismeretlen vad esetén veszélyes lehet, ezért az óvatos
vadászok gumipáncéllal védekeznek, ami azonban mértékadó szakértői
vélemény szerint csökkenti a vadászat élvezetét, viszont kifejezetten ajánlott
nem teljesen egészséges, fertőzött vagy túl sok vadász által által rendszeresen
lőtt vadak használata esetén.
14. A punának egy-két lövés meg se kottyan, sőt élvezettel tűri. A fegyver
láttán nem menekül el, azt bevárja lefexik előtte, nedves lesz és megnyílik.
Általában különösen kedveli a nagy kaliberű lőfegyvert és a hosszan tartó
vadászatot.
15. Fiatal vadászok egy vadászat alkalmával több lövést is leadnak, nem
ritka egy alkalommal a három-négy lövés sem. Míg az idősebb vadászok
már egy, maximum két lövéssel is beérik.
16. Az elöregedett vadászok már annyira megbarátkoztak a punával,
hogy - gyakran a megfelelő fegyver hiányában - nem is lőnek rá, csak
cirógatják,nyalogatják.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek